Jelenleg nincsenek elérhető termékek
Maradj velünk! Itt lesznek láthatóak a termékek, amint feltöltésre kerültek.
A lovaglás egy nagyszerű sport, amely nemcsak az állattal való kommunikáció révén, hanem a célok elérése és a korlátok lebontása révén is nagy megelégedést okoz. A lovak alázatra, önfegyelemre és felelősségre nevelnek. A fent említett előnyök ellenére azonban fontos észben tartani, hogy a lovaglás nagy kockázatú sport. Ezért olyan fontos a test érzékeny pontjainak védelme.
A lovagló kobak kétségtelenül a lovaglást nemcsak haladó szinten gyakorló, hanem a kezdõ lovasok felszerelésének egyik alapeleme is. Az elszenvedett sérüléseken végzett elemzések egyértelműen azt mutatják, hogy az esés során a fej az egyik leginkább károsodásnak kitett testrész. A legkisebb fejsérülés is nagyon komoly veszélyt jelenthet a lovas egészségére és életére. A megfelelő védelemmel azonban nagyrészt ki tudjuk zárni a koponyasérülés lehetőségét.
A lovagló kobak tartós anyagokból, például polikarbonátból készült héjból áll. A kobak héja állpántokkal van ellátva, amelyeket lovaglás közben szükséges becsatolni, hogy a kobak szilárdan a fejen tudjon maradni. A lovagló kobaknak szellőzőrendszerrel kell rendelkeznie, amely a lovaglás során felgyülemlett meleg levegőt felszívja és a szellőzőnyílásokon keresztül kivezeti.
Ahhoz, hogy a lovagló kobak betölthesse legfontosabb szerepét, vagyis a fej védelmét, megfelelően kell a fejre illeszkednie, azaz nem lehet laza, vagy túl szoros. A fejünkre nem megfelelően illeszkedő kobak esés esetén nem tölti be funkcióját. A kobaknak a lovas fejéhez való illesztése minden gyártó egyéni dolga. A Samshield kobakok kivehető betétettel vannak felszerelve, amelyek alakmemóriával rendelkeznek és illeszkednek a lovas fejéhez. Az UVEX kobakok a 3DIAS rendszernek köszönhetően - a német BUSSE kobakokhoz hasonlóan - a fej hátsó részén található tekerhető gombbal állíthatóak be egyénileg.
A speciális lovagló kobakok a következő biztonsági előírásokkal rendelkeznek: VG1 01.040 2014-12
A lovagló kobaknak, akárcsak a lovaglócipőnek, lovaglónadrágnak vagy a chapsnek, megfelelő méretűnek kell lennie. A túl nagy lovagló kobak előre csúszhat a szemekre, ami zavarhatja a szabad kilátást, míg a túl kicsi kobak nyomhatja a fejet, ami krónikus fejfájáshoz vezethet. Annak érdekében, hogy a lovagló kobak mérete megfeleljen nekünk, mérjük meg a fej kerületét a homlok közepén, a fülek felett és a fej hátsó részén keresztül. A fejkörfogat ismeretében választhatunk méretet. A kobak kiválasztásakor érdemes odafigyelni a kobak biztonsági előírásaira. Mi a VG1 szabvány alapján készült Samshield kobakokat ajánljuk. A Samshield lovagló kobakok rendkívül biztonságosak és emellett gyönyörűek is. A gyártó lehetőséget biztosít a kobak megtervezésére a konfigurátorban.
A kobakoknak számos modellje létezik. Nem a színváltozatokról és a díszítésekről van szó, hanem a céljukról. A Samshield egy rendkívül univerzális Shadowmatt modellt kínál, amelyet díjlovasok és díjugrató lovasok egyaránt használhatnak. Aztán itt van a Miss Shield modell, mely széles silddel van felszerelve, ugró lovasok számára ajánlott. Az XC kobak azoknak készült, akik military szakágban lovagolnak vagy lóversenyeken vesznek részt. Az XC-J modell egy ugró lovasoknak ajánlott modell, különösen a military versenyeken részt vevő versenyzők számára.
A Samshield márka eredete 2005-ig nyúlik vissza, amikor is az első francia versenyzők Shadowmatt héjat tettek a fejükre. A Samshield alapítója Sam Malogine, az egykori motocross-versenyző és az Oakley cég értékesítési menedzsere. 2003-ban, barátja unszolására Sam elkezdte lovaglással kapcsolatos kalandját. Beruházott egy olyan lovagló kobakra, ami akkoriban egy felsőkategóriás modellnek számított. Azonban gyorsan rájött, hogy nem funkcionális. A lovagló kobak kényelmetlensége sok lovas számára jelentett problémát. Így született meg az ötlet egy olyan innovatív kobak létrehozására, amely exkluzív, eredeti és mindenekelőtt olyan termék, amely jelentősen növeli a biztonsági és kényelmi színvonalat a lovagló kobakok használatában.
A Samshield lovagló kobak polikarbonátból készült héjból áll - ez egy rendkívül tartós anyag. A kobak belseje polisztirol béléssel van ellátva, amelyet változó sűrűség jellemez, ezáltal biztosítva az ütközés során keletkező energia kiváló elnyelő tulajdonságait. A kobak belső oldalánál maradva találunk 8 db lyukat, amelyekhez cserélhető betéteket rögzítünk. A cserélhető betétek olyan alakmemóriával rendelkező szivacsból készülnek, aminek köszönhetően ideálisan illeszkednek a lovas fejének formájához. A héj szellőzőnyílásai meglehetősen hatékonyak. A meleg levegő feleslegét a kobak top része alatt található szellőzőnyíláson és a hátoldali nyílásokon keresztül engedik ki. A kobak mentén, hosszában egy szegély található, amely közvetlenül a diszkrét szellőzés mellett fut.
A Samshield kobakok három méretben elérhetőek: S, M, L, amelyekhez többféle méretű, cserélhető betét található a termékoldalon feltüntetett mérettáblázat szerint. Ez nem csak hogy egy higiénikus megoldás, de ha a fej kerülete néhány centimétert változna, akkor nem szükséges a kobakot egy újabbra cserélni, csupán elég egy másik méretű betét vásárolni (feltéve, hogy a fej mérete kissé változik, azaz az adott héjak számára biztosított tartományon belül).
A Samshield kobakok első modellje a Shadowmatt. Az idő múlásával a Samshield filozófiája szerint: "csak akkor dobd be a terméket a piacra, ha biztos vagy benne, hogy az a legjobb" új Samshield kobakhéj-modellek születtek, mint például: Miss Shield kobak, széles karimájú, női kalapra emlékeztető kobak, XC és Shadowmatt Race kobakok cross-country lovasok és military szakágban tevékenykedők számára tervezve, formailag jelentősen eltérnek a többitől - és ez az egyetlen olyan kobak, amely nem személyre szabható.
A lovas piac növekvő követelményei miatt új kobak kivitelezések születtek, mint például: Premium Alcantara - elegáns bőrrel borított kobakok és fényesített kobakok a Shadow Glossy vonalból kiindulva.
A gyártó gondoskodott az individualistákról és mindenkinek megadja a Samshield konfigurátor használatának lehetőségét, aki saját, egyedi lovagló kobakot szeretne létrehozni és megtervezni. Ez egy intuitív eszköz a lovagló kobak személyre szabásához, ahol az alapoktól kezdve létrehozhatja saját, egyedi kobakját. A konfigurátorban kipróbálhatja, hogy az egyes konfigurációk hogyan néznének ki egymással, például hogy a fényes shadow glossy héj jól passzolna-e a Swarovski kristályokhoz, vagy használhat-e rózsaszín top részt egy sötétkék kobakhoz.
A Samshield kobakok a következő biztonsági előírásokkal rendelkeznek: VG 01.01.040 2014-12
Az UVEX lovagló kobakok jól ismertek a lovasok körében szerte a világon. Tartós anyagokból készültek, amelyek hatékonyan védik a lovas fejét az ütközések következményeitől. Ezenkívül az UVEX lovagló kobakok kínálata nagyon vonzó az árakat tekintve.
Az UVEX egy németországi családi cég, amely szintén ott alakult meg, 1926-ban. Ennek a márkának az első terméke az 1930-as évek elején gyártott védőszemüveg. Onnantól kezdve az UVEX márka választéka meglehetősen megnőtt, ma már megtalálható kínálatában -védőszemüvegeken kívül - a legmagasabb minőségben sí-, kerékpár sisakok és lovagló kobakok, sport- és lifestyle szemüvegek valamint védőfelszerelések.
Az UVEX márkát 1960 óta a minőség szimbólumának tartják világszerte, a német gyártás pedig emeli a márka presztízsét.
uAz UVEX lovagló kobakok fülön az EXXENTIAL modell érhető el, sportos karakterrel, Makrolon polikarbonátból készült, mely szorosan a kobak kitöltéséhez tapad. Ez egy nagyon könnyű és jól szellőző modell, köszönhetően a belső bélésnek, amely tökéletesen elvezeti a nedvességet a fizikai aktivitás során. A rögzítéshez használt MONOMATIC rendszer lehetővé teszi a kobak egy kézzel történő egyszerű rögzítését és kioldását.
Lágy szemellenző sild, amely növeli a biztonságot esés közben, mivel nem okoz további feszültséget ütközés közben. A meghosszabbított korpus a nyaki részen a nagyobb stabilitás és védelem érdekében. A kobak inmould konstrukcióban készül, amely a legmagasabb védelmet és a használat kényelmét ötvözi. Ez egy olyan kobak modell, amely szabadidős, rekreációs lovagláshoz és lovas versenyekhez is egyaránt használható. Alkalmas lesz azok számára, akik napi rendszerességgel viselnek szemüveget, hisz a jó szellőzés következtében kevésbé párásodik. Az ennél a modellnél használt 3D IAS rendszer lehetővé teszi a kobak három dimenzióban történő beállítását, így a kobak megfelelően lesz beállítva a fej kerülete és magassága tekintetében. A FAS egy egyszerű és praktikus rendszer, amely lehetővé teszi a kobak állpántjainak gyors beállítását, ami garantálja a kobak erős illeszkedését a fejre.
Az UVEX Exxential lovagló kobak a következő méretekben kapható:
A lovagló kobak a lovas egyik legfontosabb felszerelése lovaglás közben. A megfelelő lovagló kobaknak biztosítania kell a biztonságot és a kényelmet lovaglás alatt, ugyanakkor betölthet díszítő funkciót is.
A csillogó lovagló kobak remek választás azoknak, akik lovaglás közben biztonságot szeretnének maguknak biztosítani, ugyanakkor szeretnék felkelteni környezetük figyelmét az edzéseken, lovas versenyeken. A csillogó felületű kobakok az előző szezonok slágerei, és biztosan nem mennek ki sokáig a divatból! Csillogó termékek és lovagló kobakok a legjobb áron az Equishop Lovasboltban megtalálhatóak.
Egy csillogó lovagló kobaknak érdekes és elegáns megjelenése mellett mindenekelőtt tökéletesen kell illeszkednie. Lovagló kobak vásárlása előtt feltétlenül mérje meg fejének kerületét centiméterben, hogy tökéletesen illeszkedő kobakot tudjon vásárolni. Az Equishop Lovasbolt különböző méretű, állítható és nem állítható lovagló kobakokat kínál. A kobakhéj hátulján található, beállításra szolgáló, tekerhető gombok és a cserélhető betétek garantálják a tökéletes illeszkedést a fejhez. A megfelelő méretű kobak garantálja a kényelmes lovaglást, mert nem csúszkál és teljes mértékben védi a fejet esés közben.
A lovagló kobakok kivehető betétei a tökéletes illeszkedés biztosítása mellett a kobak belső tisztaságát és higiéniáját is segítik. A betétek általában mikroszálas vagy alakmemória anyagokból készülnek, amelyek moshatóak. A betétek biztonságosan moshatóak mosógépben, 40 fokon. A megfelelő mosás nem károsítja a betét bélését, így meghagyva a legjobb tulajdonságait.
Az illeszkedés mellett az is fontos, hogy azok az anyagok, amelyekből a lovagló kobakok készülnek, biztonságosak legyenek és ellenálljanak az ütéseknek és rázkódásoknak. A csillogó lovagló kobaknak erős ABS anyagból készült könnyű héja kell legyen, amely megfelel a CE VG1 01.040 2014-12 biztonsági szabványoknak. A csillogó lovagló kobaknak megfelelő biztonsági előírásokkal kell rendelkeznie, mielőtt piacra kerül, mivel a héjnak megfelelően el kell nyelnie minden ütést, amikor a talajhoz vagy más kemény felülethez ér. További védelmet nyújt majd a jól rögzíthető állszíj, amely arra hivatott, hogy lovaglás közben a fejen tartsa a kobakot és megakadályozza az előre vagy oldalra csúszását. Kényelmes a lovasnak, mert puha állvédője van, általában cooldry anyagból, ami nem dörzsöli ki a bőrt és gyorsan szárad.
Mindig ügyeljen arra, hogy a héjon legyenek szellőzőnyílások, amelyek biztosítják a kiváló szellőzést edzés és verseny közben. A csillogó és megfelelő szellőzésű lovagló kobak a nagyon jó légáramlásnak köszönhetően a legmelegebb időben is szárazon tartja a fejet. A csillogó lovagló kobak felszerelhető egy nagy szemellenző silddel ellátott héjjal is, amely tökéletesen védi a szemet a naptól. Egy ilyen termék magas használati kényelmet biztosít, így a lovas teljes mértékben az aktuális feladatra koncentrálhat.
A csillogó lovagló kobakot speciális téli betéttel is felszerelheti, amely óvja a nyakat és a füleket a hidegtől. Felejtse el a hideget és a nedvességet lovaglás közben! Győződjön meg saját szemével, milyen kényelmes is lehet egy csillogó lovagló kobak téli és nyári változatban egyaránt.
Az Equishop Lovasbolt a legmagasabb minőségű termékekkel rendelkezik, így amikor kiválasztja csillogó lovagló kobakját, biztos lehet benne, hogy ez a legjobb minőségű termék, melynek köszönhetően kényelmesen és biztonságosan űzheti majd ezt a gyönyörű sportot, mint amilyen a lovaglás. Ha olyan termék található az Ön kosarában, amely az áruház készletében szerepel, akkor a megadott címre a szállítás expressz és rövid időn belül megérkezik Önhöz a lovagló kobak! Ne aggódjon, ha álmai csillámos kivitelezésű lovagló kobakja éppen nem elérhető, mert az üzlet közvetlenül a gyártótól tud rendelni!
Maradj velünk! Itt lesznek láthatóak a termékek, amint feltöltésre kerültek.